Ajakvastagítás
Az ajkak velünk születetten is számos formát, vastagságot, nagyságot mutatnak. A hölgyek már évszázadok óta igyekeznek különféle praktikákkal, kozmetikumokkal hangsúlyosabbá, teltebbé, pirosabbá tenni ajkukat, hogy érzékibbé, fiatalosabbá tegyék. A vékony ajkakkal vagy születünk, vagy az idő előrehaladtával az öregedési folyamatok miatt sorvadnak az ajkak szövetei. Ennek a megoldása az ajakvastagítás. Régebben számos anyagot használtak ilyen célra, de az orvosi tapasztalatok után igazán elfogadott már csak a hyaluronsavas feltöltés maradt.
A teljesség igénye nélkül megemlítem a régi – ma már nem használt – anyagokat és egészségügyi hátrányaikat.
- Saját zsír – bevérzés, ajakpír egyenetlenség, fertőzés, gyors felszívódás, lebomlás;
- Collagen – hatása pár hétig, esetleg 1-2 hónapig tartott. Az állati eredetű collagén túlérzékenységi reakciókat is kiváltott;
- Szilikon olaj – más polimerizációjú anyag, mint a szintén szilikon emlőbetétek. A mell implantátumokkal ellentétben a szilikon olaj erős hegesedést indít meg a szövetekben, deformálja azokat, vaskos, durva heget eredményez. A tengerentúlon (USA, Kanada) és Nyugat-Európában ilyen beavatkozásokra szigorúan tiltják a ’90-es évek közepétől. Nálunk „csak” a nem ajánlott kategóriában van, de lelkiismeretes plasztikai sebész szerintem nem ad be szilikon olajat a páciensének;
- Artecoll – tartós anyag, mikroszkopikus műanyag gömböcskék. 4-6 évig benn maradt, de csomósodhatott, hegesedhetett, eltávolítása csak sebészi úton volt lehetséges;
- Saját fascia csík, Goretex csík, stb. Nem adtak jó esztétikai eredményt, drága és komplikált a beavatkozás.
Jelenleg az elfogadott és széles körben használt számos gyártó által előállított és különféle neveken forgalmazott hyaluronsav tartalmú, előregyártott fecskendőkkel történik az ajakvastagítás. (Restylane, Rofilan, Perlane, Teosylal, Dermalive, Viscofill, Stylage, Perfectha, hogy csak párat említsek a Magyarországon engedélyezett feltöltő-anyagokból). Ezekkel az anyagokkal túlérzékenyégi reakció nem fordult elő. Azonban töltés előtt pár dologra fel kell hívni az orvos figyelmét: pl.
- autoimmun betegség megléte, vagy előfordulása a családban
- ajak-herpesz
- szalicil-tartalmú gyógyszer rendszeres szedése
- ismert vérzés-alvadási problémák
- fertőző- és lázas betegségek
- volt-e már más, nem hyaluronsav készítménnyel feltöltés régebben.
Ilyen esetekben nem javasolt az ajakvastagítás. A hyaluronsav keresztkötéseinek számától függően 6-10-12 hónapig tartósak, aztán lassan, de nem teljesen felszívódnak az ajakból. Újratöltés szükséges. A páciens igényeit figyelembe véve és a gondos mérlegelés után átlagosan ajkanként 1-1 ml anyagot szoktunk befecskendezni. A gondos vizsgálatot azért említem, mert figyelemmel kell lenni a jelentkező arc karakterének milyenségére. Ügyelni kell, hogy ne legyen az ajakplasztika, töltés után túl feltűnő, kiforduló, negroid típusra jellemzően vastag, mert megbontja az arc harmóniáját, visszataszítóvá teheti. Ha az első töltés nem hozza meg a kívánt vastagítás eredményét, utántölteni 4-6 hét után érdemes. A beavatkozás helyi érzéstelenítésben történik, kenőcs, esetleg kevés Lidocain inj. adásával szinte teljesen fájdalommentesen. Az első 1-2 napban erősebb duzzanat, néha kis bevérzés alakulhat ki, mely hűtéssel és a mimikai izmok kímélésével pár nap alatt eltűnik. A jó eredmény magáért beszél.